Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


idézetek

Idézetek a barátságról

Mert semmi nem fontosabb mint a barátság!!!

 

 

Egy barát feladata az, hogy ki álljon melleted ha nincs igazad. Mert ha igazad van bárki ezt tennné...

 

 

Mint tenger köztük, annyi csak barátoknak a halál: egymásban élnek akkor is.
Hisz` mind itt kell legyen, ki abban él s szeret, mi mindenütt jelen.
Mennyei tükör, mely színről színre láttat, szabadon egymást s bűntelen.
Ez nyújt barátnak enyhet, legyen bár múlandó mind, a barát s a társ,
köztük a legtisztább kötelék mégis örök, mert halhatatlan.

 

 

"Barátod vagyok, nevetésed vidámmá tesz, bánatod megkönnyeztet, haragodat csitítanám, fájdalmadat simítanám. Ha akarod, meghallgatlak. Ha szeretnéd békén, hagylak. De ha már kevés vagyok, s nem kellek, add tudtomra, s én szó nélkül elmegyek...mert a barátod vagyok!"

 

 
 

Nem hittem, hogy létezik barát, Kinek hiánya ennyire fáj! 
Kinek itt őrzöm szívemben, minden gondolatát. 
Aki tőlem most oly nagyon messze jár, És minden pillanattal nő e távolság. Nem tudtam, hogy van ember, 
Kinek hiánya így fájhat! 
Kinek sóvárogva vár szívem, egyetlen szavára. 
Aki oly sokszor megnevettet, ha szomorú vagyok, És most egyre-egyre csak miatta sírok. Várom már nagyon, hogy újra nekem beszélj, Hogy újra mond: "Azt sem meséltem még…!" 
Hogy felcsillanjon szemed, és kedves mosolyod, 
És kizárva ilyenkor az egész világot,

 

 

“Ha kérhetnék valamit, csak azt szeretném, 
Hogy mindig mellettem legyél. 
Minden percem kísérd szemeddel, 
És ha egyedül vagyok, ölelj szeretettel. 

Hogy amikor feladnám az életem, 
Akkor is legyél ott mellettem, 
És mondd azt, hogy ne tedd ezt, 
Fogd meg két kezem, és el ne engedd. 

Hogy amikor boldog vagyok, 
Azt megoszthassam veled, 
Amikor vidám vagyok, 
És minden rendben. 

Hogy amikor a szerelmem elhagy, 
Tudjak kire támaszkodni, 
Hogy a lelkem ne érje fagy, 
Ne hagyd a szívem kihűlni. 

Amikor már nem érzek magamban életet, 
Világíts rá, hogy nincs így ez. 
Hogy amikor már senkire nincs szükségem, 
Pofozz fel, és megjavulok, megígérem. 

Hogy ha már nem kívánok senkit szeretni, 
Mondd azt, hogy engem kell szeretni. 
Mondd nekem, kérlek, hogy szeretlek, 
És megígérem neked, soha nem feledlek. 

Hogy egy buli utáni reggelen, 
Ébredj velem és mondd azt, fáj a fejem. 
Amikor átbulizzuk ketten az éjszakát, 
Aminek soha nem feledjük napját. 

Amikor az esküvőmön eldobom a csokrom, 
Akkor is légy mellettem, és légy velem boldog. 
Táncolj velem egy gyönyörű ruhába, 
És mondd azt, semmi nem volt hiába. 


Légy mellettem akkor is, mikor eltöröm a karom, 
Ülj velem órákat egy hideg padon. 
Nézzünk együtt fel az égre, 
Azt szeretném, ha soha nem lenne vége. 

Ne hagyj elveszni, mikor szenvedek, 
Találd meg bennem a szépet. 
Élj velem, és szeress igazán, 
Csak azt kívánom, hogy mindig Te vigyázz rám!”

 

 

Az igazi barátok azok, akik akkor vannak mellettünk, amikor jól megy a sorunk. Szorítanak értünk, örülnek a győzelmeinknek. A hamis barátok pedig azok, akik a nehéz pillanatokban jelennek meg, azzal a búval bélelt, "együtt érző" arccal, pedig valójában kapóra jön nekik a szenvedésünk, hogy ezzel vigasztalhassák magukat nyomorult életük miatt.



„Az igazi barátok nem azok, akikkel leülsz egy órácskára dumálni és iszogatni. Az igazi barátokkal nem kell mindennap találkozni, az ember egyszerűen tudja, hogy ott vannak, ha szükség van rájuk.”




„S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozat kézségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e Ő, a megcsalt és elhagyott?”



"A tökéletes Barát... 
Kitalálja a gondolataimat, és mindig örül, ha lát. Figyel rám, ha kérem rá, és megosztja velem titkait. Vállát nyújtja, hogy megpihenjek és kezét, ha szükségem lenne rá. Mellettem áll a bajban is! Szíve felém mindig nyitva áll… -és ez nekem, mind TE vagy!"




„Amikor megismertem, nem tudtam, hogy valaha ennyire fogom szeretni. 
Azt az embert: 
Ki bajban is fogja kezem, 
Ha szomorú vagyok együtt sír-ha boldog vagyok együtt nevet velem, 
Olyan mintha Ő lenne a másik felem, úgyhogy nélküle el sem tudnám képzelni az életem!”




"Ha már tombolnék a dühtől inkább sírok... mert elhagyott egy jó barát!"



"Ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel a számomra a világon és én is egyetlen, leszek a számodra."



„Nagyra becsülöm azt a barátom, aki 
időt talál számomra a naptárában, de 
még jobban szeretem azt, aki elő sem veszi 
a naptárát, ha rólam van szó!”


 

"Azt kérdezed ki az igazi, ki a valódi barát?
Az akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát.
Kinek szemébe nézve, meglátod minden apró baját,
kit csendesen megvigasztalsz,
ha könny borítja arcát, ha ok nélkül bezárkózik,
te átmászod hallgatása falát.
Kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát.
Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elűzi minden bánatod, s köztetek nincs olyan,
hogy alul múlod őt, vagy túlszárnyalod.
Kinek látvány szívedet és lelkedet melengeti,
kivel jó a csend szavát hallgatni,
s együtt merengeni.
Kinek nem számít mit vétesz, kis-e vagy nagy hibát,
kivel ha beszélhetsz könnyebbé válik ez a nehéz világ.
Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz,
s ha választásra kerül a sor,
te szó nélkül mellé állsz.
Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér,
a világ összes, minden kincsénél.
Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod,
kinek barátságát minden körülmény közt vállalod!"